
STAR LIFTKET elektromos láncos emelők
A STAR LIFTKET a ma gyártott elektromos láncos emelők között
az egyik leghaladóbb konstrukciójú emelőnek számít. 50 év tapasztalatával
rendelkező konstruktőreink a tervezés során elsősorban az alábbi
szempontokat tartották szem előtt:
Magas bekapcsolási időtartam, még tropikus időjárási viszonyok
között is.
- A LIFTKET külső vonalvezetését követő hűtőbordákkal ellátott,
kényszerhűtéses elektromos meghajtómotor tette ezt lehetővé, amelyre
a megcsúszó tengelykapcsoló intelligens kialakítása, valamint
a kuplung és a fék elhelyezkedése miatt az ezekben a részegységekben
fejlődő hő nincs hatással.
Különösen csekély karbantartást igénylő konstrukció, az összes
részegység lehető legjobb hozzáférhetőségével és cserélhetőségével,
annak érdekében, hogy a biztonságos működés a világ legfélreesőbb
pontjain is, ahol szakember sem áll rendelkezésre, biztosított
legyen.
- Ezt a konzekvens modulos felépítéssel értük el. A motor, az
olajjal töltött és tömített hajtómű, a fék egymástól teljesen
függetlenül részegységként cserélhető, és utólagos beállítás nélkül
működőképes. Lényegében csak a tengelykapcsoló egység cseréjét
követően szükséges annak teherpróbával történő beszabályozása.
Minőségi anyagok és technológiák használata biztosítja az
összes alkatrész kiváló minőségét.
- Minőségellenőrző laboratóriumunkban nagy időráfordítást igénylő
fárasztásos tesztek igazolták a kiváló minőséget. Az alkatrészek
élettartama a FEM szabvány által az összes hajtóműcsoportban előírt
követelményt jelentősen felülmúlja.
Növelt biztonság a megcsúszó tengelykapcsolónak a motor és
az emelőmű fék közötti elhelyezésével.
- Egy új, szabadalmaztatott tengelykapcsoló rendszer a STAR LIFTKET
modellsorozat esetében is alakzáró kötést biztosít a fék és a
teher között. Ugyanúgy, mint a LIFTKET emelőknél, itt is következetesen
folytatódik biztonsági elvünk: a teher a kuplung meghibásodásakor
sem zuhanhat le.
Egyszerű és gyors átalakítás egyről két láncágas kivitelre
és fordítva.
- A LIFTKET modellek esetében már elkezdett gondolkodásmód céltudatos
folytatásaként ez a művelet egy új, szabadalmaztatott megoldás
következtében néhány perc alatt elvégezhető, miközben az új megoldás
egyben rendkívüli védelmet is nyújt egy esetleges szerelési hiba
ellen.
Modern design, amely egyértelműen azonosíthatóvá teszi a LIFTKET
emelőket.
- A LIFTKET formai kialakításának megfelelő fedél- és ház alkatrészek
használata.
A STAR LIFTKET elektromos láncos emelő a felhasználóknak a
következő előnyöket nyújtja:
+ kis befoglaló méretek
+ csekély saját tömeg
+ egy vagy két emelési sebesség, választhatóan
közvetlen,
vagy 24 V-os mellékáramkörű
vezérlés
+ magas bekapcsolási időtartam
+ függesztőlapos, vagy horgos felfüggesztés
+ kézi, vagy elektromos haladóművek
+ nagyon nagy emelési magasságok is lehetségesek
+ csekély üzemeltetési költség a forradalmi
modulos felépítés miatt
A háromfázisú váltóáramú STAR LIFTKET elektromos láncos emelők
jelenleg 125 kg és 6.300 kg közötti teherbírással szállíthatók.
Egyfázisú váltóáramú STAR LIFTKET elektromos láncos emelők
Az egyfázisú váltóáramú STAR LIFTKET elektromos láncos emelők
a háromfázisú alapválaszték összes előnyével rendelkeznek, de
univerzálisan ott is használhatók, ahol háromfázisú elektromos
csatlakozás nem áll rendelkezésre.
Az összes egyfázisú hálózatról üzemelő emelő zavartalan működéséhez
az energiaellátás teljes hosszában legalább 2,5 mm2 kábel-keresztmetszet
szükséges.
Az egyfázisú váltóáramú STAR LIFTKET elektromos láncos emelők
jelenleg 125 kg és 2.000 kg közötti teherbírással szállíthatók.
A STARLIFTKET elektromos láncos emelőket teljes egészében Németországban
készülnek.
Részletes
műszaki adatokat ld. a letölthető
prospektusoknál!